El Mondo blog

Manipulálnak bennünket. Hízelegnek, torzítják a valóságot, demagógok, sunyik. Mindegy, melyikről beszélünk. Politikusok, egyházak, média – egyre megy: mindegyik önző érdekekből próbál befolyásolni. Az El Mondo hősies lelkületét mi sem mutatja jobban, mint hogy szembe mertünk szállni a demagógia sötét erőivel. Cikkeinkben egymás után rántjuk le a leplet modern és elfajzott világunk alattomos cselszövéseiről. Nem kíméljük pártjainkat, ízekre szedjük világbirodalmak és terrorszervezetek propagandagépezetét, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a modern tudomány hogyan áll a manipuláció szolgálatába, de még a 20. századi zenetörténet sem menekülhet éleslátó tekintetünk elől.

Bár lapunk augusztus közepéig-végéig némi sziesztát tart, a háttérben kevésbé látványosan gőzerővel folyik a munka: augusztus-szeptemberi számunk hamarosan megjelenik. Fő témánk a manipuláció és a demagógia.

Hír még, hogy egyre intenzívebben készülünk egy budapesti kulturális kávéház nyitására (Cafe El Mondo). Előadások, kerekasztalbeszélgetések, viták, koncertek, művészeti kiállítások, filmklubok, pezsgő kulturális élet és jó kávék valahol Budapest belvárosában - ez a terv, ami már több mint álom.

Hát nem éppen!

A meleg fogadtatás elmaradt. Persze ilyenkor kérdés, hogy ki a szemét hülye?

Ahhoz, hogy megértsük végre a mai világ működését, azt kell felismernünk, hogy mindent egy összeesküvés irányít, amit londoni bankárok szőttek.

Mi, magyarok, ki vagyunk éhezve a sikerre. Az utóbbi egy évben elkezdhettünk reménykedni, hogy legalább elkúrásban világklasszisok vagyunk. Pedig teljesítményünk ezen a téren is maximum csak átlagos – jóindulattal.

A The Economist egy jó újság. És mint minden jó újság, tudja, hogy a fennmaradáshoz állandó újításra van szükség. Egybegyűjtötték hát a The Economist Group 6 agilis fiatal szakértőjét, akik addig soha nem találkoztak egymással. Összezárták őket egy londoni irodába, és a következő jól körülhatárolt feladatot adták nekik: „na fiúk-lányok, kaptok 6 hónapot és 200.000 USD-t, gondolkozzatok, vitatkozzatok és találjatok ki valami nagyszerűt.” Íme az eredmény:

A KDNP most igazán jófej lehetett volna, de azt hiszem, ezt elbaltázták. Nem nagyon, de kicsit. A párt uborkaszezonra időzített bejelentése a vasárnapi munka tilalmáról úgy hangzik, mint az egyszeri cserkészparancsnok vezényszava, aki laza akart lenni, de nem bírta megtagadni önmagát: "akkor most mindenki eszik egy gombóc fagylaltot". Pedig a munkamentes "sabbat" a zsidó-keresztény hagyományok ma egyik legeladhatóbb gondolata. Sőt, az egyik legaktuálisabb is.

I.

Úgy állok ott, mint a gazella, mikor magától két méterre pillantja meg az oroszlánt, s azonnal tudja, minden elveszett. Idegein, mint elszabadult áradat rohan végig a félelem, teste még eszeveszett vágtába lendül. Aztán elbizonytalanodik, késnek a húsába maró karmok, csupán a szél süvít a fülébe, mit süvít, dudorászik. Óvatosan sandít hátra. Az állatok királya épp jóllakottan nyújtózkodik a távoli messzeségben, és igencsak laposakat pillog. Gazellánk elbizonytalanodva fékez, inkább kocog már csak, sétálgat, harsanót harap a fűcsombékokból...

A Columbo nézése közben sokan számolnak be arról a furcsa érzésről, hogy a gyilkosnak szurkolnak. A rendőri nemi erőszak ügyében is mintha különös tudatalatti vágyak lennének a társadalomban.

Hogy milyen tudományos, de a laikusok számára is érdekes elemzéseket hiányolok a „magyar Botticelli” bulvár-vitából? Nos, itt van például a tartalomelemzés, illetve annak újabban felkapott festészeti változata. (A bejegyzés az Átváltozások c. előző bejegyzésem folytatása)

Hogyan lesz Botticelliből Farkasházy Tivadar?

A Tesco újabb aljas környezetvédelmi akciója még erősebb egységbe forraszthatja az emberiséget. Világ széplelkei egyesüljetek.

Akármennyire is igyekeznek, hogy ne úgy legyen, az aluljárói jézusos rockbandák kísérőcsapatának tagjai megilletődöttek. Szóval sajnálom őket, amikor csakazértis felemelik a kezük, csakazértis behunyják a szemük, csakazértis eksztázisban énekelnek, legalábbis az arcuk erről árulkodik; igaz kicsit túlságosan is hamar érkezik az az eksztázis, de hát a Szentlélek munkáját ki befolyásolhatná. Sajnálom őket, mert jó esetben egyszer megfizetik majd mindennek az árát, amikor sutba vágják maskaráikat. Persze nem mindenki, mert van, akinek jól áll, csak akinek nem áll jól, az...

Szerencsétlen kis dolgozó az idétlenül hadaró csápjaival, motolla lábaival, amint éppen a galacsinokat görgeti. Néhány millió termesz és egyetlenegy királyné. Ez vagyok én, sem nem termeszkatona, sem nem királyné, sem nem művész, sem nem feltaláló, sem nem kiválasztott, hanem egy apró munkás, egy vakarék, aki már rég beleoldódott a kollektív piramisvárba. De még csak az Úrtól elrendelt próféta sem vagyok, holott, ha valaki, hát ő a jellegtelen, név nélküli alakokat kedveli. Ez voltam én...

Mindig megfogott az a jelenet, amikor a zsidó rabbiból Jézus követőjévé lett Pál Athén utcáit rója, és belül háborog a bálványszobrok miatt (Apostolok cselekedetei 17. rész). Nem is tudom, mi az, ami leginkább hat rám. Talán az, hogy gimnáziumi történelemóráimon a napfényes Athén meg a demokráciája pozitív képként kódolódott bennem, és Pál athéni útjával kapcsolatban ez a kép találkozik bennem egy másik világgal, azzal, hogy én is Jézus követője lettem.

Folytatjuk a kedélyek együttes borzolását és csillapítását. Korábbi írásunk folytatásaként ezúttal a Mr. Gay Hungary meleg szépségverseny nézőinek utólagos véleményeiből mazsolázgatunk. Előljáróban csak annyit, hogy még harcedzett lapunkat is meglepte a megszólaltatott nézők határozott és kedves véleménye az egyházakról.